Hírek

Tartalom listázó

Létrehozva: 2024 szeptember 05.

Hamarosan indul a szavazás az Oktatói díjakra

A MATE Oktatói Díjak projekt keretében 62 pályázat került benyújtásra, míg a kizárólagosan hallgatói szavazatokon alapuló DIÁKHANG díj esetében a szavazás első körében 41 kolléga kapott szavazatot. A KATEDRA, ETALON, START, IRÁNYTŰ és MAGISTER díjak esetében az értékelő bizottság augusztus folyamán elvégezte a jelölők értékelését a beérkezett pályázatokban szereplő információk, valamint a szabályzatban meghatározott objektív mérőszámok alapján. A bizottság munkáját segítette három, az EHÖK által delegált hallgató is.

Így a KATEDRA, ETALON, START és IRÁNYTŰ díjak esetében kialakultak a 8 fős szűkített listák, amelyeket rövidesen megosztunk a honlapon. Ezekre a listákra szavazhatnak a hallgatók hamarosan, melynek eredményeképpen összeállnak a négyfős várományosi listák.

A MAGISTER díj értékelése kizárólag a tehetséggondozás mérhető paraméterei alapján történt, így ebben a kategóriában a négyfős várományosi lista már elkészült.

A DIÁKHANG díj, amely a hallgatók körében legnépszerűbb tanár díja, kétkörös szavazással kerül odaítélésre. Az első szavazás során, augusztusban az évfolyamfelelősök tettek javaslatot. Így alakult ki az a 17 jelöltből álló lista, amely a második körben a teljes egyetemi hallgatóság elé kerül szavazásra.

Jelenleg készülnek a szavazólapok, amelyek a Neptun-rendszerben kitöltendő kérdőív formájában kerülnek megosztásra. A hallgatók szeptember 25-ig adhatják le voksaikat, így a hónap utolsó napjaira kialakulhat a végeredmény. A díjak átadása ünnepélyes keretek között történik a az ősz folyamán.

A szavazás indulásáról és részleteiről hamarosan tájékoztatást adunk.